2008. augusztus 24., vasárnap

Őszibarackos morzsa

Betegségem negyedik napján már tényleg azt hittem, hogy megőrülök. Délutánra elkezdtem ízeket érezni…úgy gondoltam meglepem magam egy nagyon egyszerű, de finom sütivel. A zöldségekhez hasonlóan volt három barack is a hűtőmben, amit már másra úgysem használtam volna, tehát megsütöttem. Az őszibarackos morzsa még sokkal finomabbra sikerült, mint a korábbi almás. És ezt nemcsak azért mondom, mert azért még mindig kevés ízt érzek.

Hozzávalók:

4 dkg liszt
4 dkg zabpehely
5 dkg vaj
3 ek porcukor
3 puha, érett őszibarack
2 ek barnacukor

A barackokat kis szeletekre vágtam és egy kivajazott tűzálló tálba feltettem, majd megszórtam a barnacukorral. (közben kicsit rosszul éreztem magam, mert általában imádom a barnacukor illatát---és hát, most nem igazán éreztem)
A tészta hozzávalóit összegyúrtam, majd a barackokra morzsoltam. 220 fokos előmelegített sütőben 25 percig sütöttem. Kicsit hagytam hűlni, majd langyosan ettem. Kis örömöt és napsugarat csempészett a beteg életembe ez a kis sütemény.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hűha, ezt kipróbálom majd!!!!Lehet, még ma! Nagyon finin hangzik!R