2008. június 30., hétfő

Mandulás csirke

Most főztem először munkatársammal. Az előző munkahelyemen 4 és fél évig dolgoztam, és csináltunk együtt mindenfélét, de főzni egyszer sem főztünk. Na de az új munkahelyemen már fél év után felmerült a főzés gondolata. És íme az eredmény: a mandulás csirke, ami nagyon jól sikerült.

Hozzávalók:

45 dkg csirkemell
4,5 dkg hámozott, szeletelt mandula
1 nagy fej lilahagyma
4 dkg vaj
0,7 dl fehérbor
1 gerezd fokhagyma

bors

A csirkemelleket felkockáztuk, a vaj felében pirosra sütöttük, hozzáadtuk a fűszereket. Amikor megpirult, kiszedtem az edényből, hogy ne koszoljunk kettőt! Éljen a lustaság és a takarékosság. A vaj másik felében megpirítottuk a mandulát, majd hozzáadtuk a hagymát és a fokhagymát. Ezen a ponton kellett volna hozzáadni a bort, és elforralni, persze kapkodtam és először visszatettem a csirkét. Így végül az egészet pirítottam egy kicsit a borban. De nem baj, mert a végeredmény így is nagyon fincsire sikerült.
Rizzsel ettük. Nekem nagyon ízlett.

Recept a DomesticGoddessről.

2008. június 28., szombat

Sportszeletes muffin

Ha az ember munkatársának születésnapja van Vol. 2.
Az előzőhöz még annyit, ha tudod a kollegádról, hogy gyűjti a sportszelet papírokat, ezt az információt érdemes beleépíteni egy sütibe.

Hozzávalók:

1 bögre cukor
3 tojás
1 kefír
2 bögre liszt
1/2 pohár olaj
1 ek sütőpor
5 sportszelet

Az alapanyagoknak a sportszelet kivételével a duplájával dolgoztam, mert 27 kis muffint készítettem.
A tésztát összekevertem, majd beleszeleteltem a Sportszeleteket. Ez nagyon jó móka volt, eddig még nem vágtam sportszeleteket apró darabokra. Közben persze azért aggódtam, hogy milyen lehet egy sportszelet megsülve. Eddig ugyanis nem ettem még ilyet. Az eredmény határozottan kellemes volt. Ki kellene majd próbálnom további csokikkal a muffin receptemet.

Mogyorós keksz

Ha az ember munkatársának születésnapja van (és tud róla), és kollegája azokhoz tartozik akik megkönnyítik, és kifejezetten szórakoztatóvá teszik a munkanapját, akkor süt neki valami finomat. Vol. 1.

Hozzávalók:

12 dkg vaj
8 dkg porcukor
12 dkg liszt
8 dkg darált mogyoró
16 darab egész mogyoró
1 tojássárgája

Először a vajat a porcukorral habverővel alaposan elkevertem. (Persze azért közben anyáztam rendesen, amikor a hajamra, ruhámra, arcomba szállt a porcukor. Igen, nem kell mindent azonnal turbón kezdeni- A lesson to be learned in life as well.)
Utána amikor ezzel és egy kis mosakodással- takarítással kész lettem, hozzáadtam a darált mogyorót, a tojássárgáját és a lisztet. (A darált mogyoróról annyit, hogy van az a kis cuki kézidarálóm...amivel ennyi mogyorót iszonyatosan nehéz ledarálni...és az ember elkezd vágyakozni egy szép elektromos kis kávédaráló után...nem rossz ötlet karácsonyra, jövőre, ilyenekre)
A masszából diónyi gömböket formáltam, ellapítottam őket, a közepükbe egy-egy szem mogyorót tettem.
Ettől lett olyan jellegzetes cici-formája a dolognak, ami persze nem nekem tűnt fel...de utána már nem is tudtam másra gondolni, mint a mell-sütikre.
A kis, lapos göböket viszonylag távol pakoltam egymástól sütőpapírral bélelt tepsiben, és 180 fokon 15 perc alatt megsütöttem. Furcsán puhának tűnt sütés után, de aztán megszilárdult.

A recept eredetileg a DometicGoddessen volt, itt, ami az egyik kedvenc gasztroblogom! Persze ő nem tért ki a sütik anatómiai formájára...ilyen hülyeségekről csak én írok.

2008. június 24., kedd

Tejszínes-gombás fusilli

Hozzávalók:

500 g gomba
2 dl tejszín
Só, bors
Vargányás fűszersó
Akkor készítettem ezt az ételt, amikor a lovastábor látogatástól és egyéb itt nem említendő dolgoktól meglehetősen fáradt voltam. Egyszerű, finom és nem elhanyagolható az a tény sem, hogy nem akadok ki, ha több napon keresztül eszem.Szóval a gombát megmostam, a szokásosnál kisebb szeletekre vágtam, majd sóval, borssal és az új fűszersó szerzeményemmel fűszereztem. Megpirítottam, majd amikor már majdnem puha volt hozzáöntöttem a tejszínt és még fűszereztem. A főtt tésztát belepakoltam, kicsit összefőztem és már lehetett is enni. Szuper volt. Annyira, hogy majdnem el is felejtettem mennyire kifáradtam a közel 6 órás autóúttól.

2008. június 20., péntek

Sült spárga gruyere sajttal

Sült spárga vol. 2.
Hozzávalók:

500 g spárga
1 tejföl
15 dkg trappista sajt
5 dkg gruyere sajt
Pirospaprika
Só, bors

A spárgát megpucoltam és megpároltam. Utána kivajaztam egy tűzálló tálat a spárgákat belefektettem. Megkentem tejföllel, majd jól megfűszereztem. A kétféle sajtot lereszeltem és összekevertem (a különleges sajtot anyukám kapta egy görög diákjától, aki ezzel teljesen belopta magát a szívembe. A kis cuki, suta volt, de ez a sajt:...) Szóval a reszelt sajtot rászórtam, még egy kis plusz pirospaprika a tetejére és mehetett is a sütőbe. Kb 15 perc alatt finom ropogósra sült és iszonyatosan finom lett.Éljenek a görögök. Ha nem is az EB-n a sajt miatt mindenképpen.

2008. június 10., kedd

Áfonyás-nektarinos lepény

Ha egy barátodnak szülinapja van csinálsz neki valami különlegeset. Volume 2.

Hozzávalók:

25 dkg túró
10 dkg nádcukor+ valamennyi a szóráshoz
35 dkg liszt
2 tojás
1 kk szódabikarbóna
1 kk mandulaaroma
1 kk citromlé
1 dl olaj
1,5 dl tej
5 dkg szeletelt mandula
10 dkg áfonya
2 nektarin
3 dkg vaj
Csipet só

A túrót összetörtem a tojásokkal, majd adagonként hozzáadtam a cukrot. A citromlevet, aromát, sót hozzáadtam, majd elkevertem az olajjal és a tejjel. Ebbe a híg masszába hozzákevertem a lisztet és a szódabikarbónát. Az egészet egy jól kivajazott üvegtepsibe. A nektarinokat cikkelyekbe vágtam és belenyomkodtam a tésztába. Az áfonyákat közéjük pakoltam. Megszórtam a tetejét egy kis nádcukorral és rálocsoltam a megolvasztott vajat. (Tipp ha mikróban olvasztod a vajat, és úgy gondolod három percig kell olvasztani. Gondold meg. Vagy legalább takard le.) Még megszórtam a mandulával és utána irány a sütő.

200 fokos előmelegített sütőben 35-40 percig sütöm.

Én magam, a körülmények szerencsétlen alakulása miatt nem kóstoltam a sütit, de várom a véleményeket.

2008. június 2., hétfő

Sajttal sütött spárga

500g zöld spárga
3 ek parmezán sajt
5 ek zsemlemorzsa
Vaj
Pirospaprika
Oregánó
Só, bors

A spárgákat megmostam és a fás részeket levágtam. Forró vízben főztem 5 percig, majd leszűrtem. Alaposan kivajazott hőálló tálba fektettem a spárgákat, majd megszórtam a sajtos keverékkel. A tetejére vajdarabkákat tettem, majd 180 fokon sütöttem 15-20 percig. Jó köretnek is, de zöldséges főételnek is szuper.

Spenótos lepény

Omlós tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
1 tojás
Csipet só
1 ek ecet

+ tojás a kenéshez
nehezék

Töltelék:
500 g friss spenót
20 dkg ricotta sajt
1 dl tejszín
3 tojás
2 dkg vaj
Szerecsendió
Só, bors


Az omlóstésztát összeállítottam, majd fél órára a hűtőbe tettem. Közben azon agyaltam, hogy mennyire durva, hogy június van. Megint. Tavaly ilyenkor már azt hiszem hihetetlen pánikban tanulgattam az államvizsgára, és azon gondolkoztam, hogy miért is nem mentem el inkább szociológiára, vagy maradtam volna a seggemen a jogon...na mindegy ez igazán máshova tartozik. Két éve pedig már izzítottam magam a VB-re...mondjuk az EB-t most is várom....Szóval ezt csináltam amíg az omlóstészta pihizett.

Után a kivajazott quiche-formába nyomkodtam, rátettem a nehezékeket és sütöttem 180 fokon 25 percig. Megkentem a tojással és még 7 percig.

Amíg ez sült elkészítettem a tölteléket. A spenótleveleket nagyon (hangsúlyozom, hogy nagyon) alaposan megmostam. Megpároltam a 2 dkg olvasztott vajon, majd alaposan elfőztem a kijövő levet. Belekevertem a három tojást, a ricottát, a tejszínt és a fűszereket. Jó sűrű massza lett belőle.
Amikor a sütés második fordulója is letelt belekanalaztam a tölteléket a formába és sütöttem még 35 percig. Addigra a töltelék is megszilárdult. A szakácskönyv azt írta, hogy szúrjunk bele süteménytűt, hogy megnézzük kész-e. Én úgy éreztem enélkül is meg tudom állapítani...de azért megszúrtam. És tényleg megsült 35 perc alatt.

Tálaláskor egy olyan számot hallgattunk, amire szombat késő este döbbentem rá, hogy már szinte elfelejtettem. Ez volt az. Azért szép emlékeket idézett fel bennem...