2008. június 30., hétfő

Mandulás csirke

Most főztem először munkatársammal. Az előző munkahelyemen 4 és fél évig dolgoztam, és csináltunk együtt mindenfélét, de főzni egyszer sem főztünk. Na de az új munkahelyemen már fél év után felmerült a főzés gondolata. És íme az eredmény: a mandulás csirke, ami nagyon jól sikerült.

Hozzávalók:

45 dkg csirkemell
4,5 dkg hámozott, szeletelt mandula
1 nagy fej lilahagyma
4 dkg vaj
0,7 dl fehérbor
1 gerezd fokhagyma

bors

A csirkemelleket felkockáztuk, a vaj felében pirosra sütöttük, hozzáadtuk a fűszereket. Amikor megpirult, kiszedtem az edényből, hogy ne koszoljunk kettőt! Éljen a lustaság és a takarékosság. A vaj másik felében megpirítottuk a mandulát, majd hozzáadtuk a hagymát és a fokhagymát. Ezen a ponton kellett volna hozzáadni a bort, és elforralni, persze kapkodtam és először visszatettem a csirkét. Így végül az egészet pirítottam egy kicsit a borban. De nem baj, mert a végeredmény így is nagyon fincsire sikerült.
Rizzsel ettük. Nekem nagyon ízlett.

Recept a DomesticGoddessről.

Nincsenek megjegyzések: